Szóval minden interfésznek minden csomópontban van IP-címe. Gyorsan rájöttek az emberek, hogy eléggé nehéz számokat megjegyezni, így elhatározták, (csakúgy, mint a telefonszámoknál) hogy neveket adnak nekik. De azóta használunk gépeket így is, úgy is, szebb, ha név alapján automatikusan megkeresünk egy gépet.
Így van egy egy DNS-ünk. Vannak csomópontok jól ismert IP-címekkel, a programok megkeresik a neveket és visszatérnek az IP-címmekkel. Majdnem minden program használja ezt, ezért van, hogy beírhatod www.linuxcare.com -ot a böngészõbe a "167.216.245.249" helyett.
Persze szükséged van IP-címre legalább egyszer a "névservernek": általában ez a "/etc/resolv.conf"-ban van.
Tehát a DNS lekérdezés és válasz egész kicsi (mivel egy csomag), a TCP protokollt általában nem használja: ez ellátja automatikusan a visszaközvetítést, rendezést és általános megbízhatóságot, de extra csomagokat küld a hálózaton. Ehelyett gyakran nagyon egyszerû "User Datagram Protocol"-t használunk, amely nem nyújt extra TCP tulajdonságokat, amelyekre nincs szükségünk.